2020. december 20., vasárnap

De jó lenne...

 



 

De jó lenne jónak lenni,
mindig, mindig csak szeretni,
lelkem szállna, mint a lepke,
olyan könnyű lenge lenne.

 

De jó lenne jónak lenni,
csak a szépet észrevenni,
nem félni, és nem remegni,
mindig, mindig csak szeretni.

 

De jó lenne jónak lenni,
a nagy Istent megkeresni,
a lábához kuporodni,
és az Igét befogadni.

 

De jó lenne… de nem lehet.
Farkasok közt nem élhet meg,
aki bárány, aki balga,
megrohanja azt a falka.

 

Megrohanják, leteperik,
mert a jót itt nem szeretik.
Lelkünk fáradt, szívünk remeg,
nincs közöttünk, aki szeret?

 

Gyilkosságok, fegyver, átok,
miért sújtja a világot?
Hisz’ szeretni könnyebb lenne,
lelkünk szállna, mint a lepke.

 

De jó lenne jónak lenni,
egymás kezét megkeresni,
és a gonoszt mindörökre
eltemetni, elfeledni.

De jó lenne jónak lenni…

2020. december 1., kedd

Kártyacsata, tét a Haza

 

                                           


Olyan kevés a vetés
és olyan sűrű a gaz,
hogy szívem néha felriad
arra, hogy nincs értelem se
szónak se tettnek,
hisz manapság olyan
kevesen vetnek.
Csak a gaz nőhet az égig,
a virágokat mind letépik,
sárba dobják,
és uralkodik a hazugság.
Kártyacsata most az élet,
és a tét rajta a Haza,
de jól vigyázzatok a lapokra,
mert megismételhetetlen e játék,
egy rossz ütés, és az elmúlás,
rajtunk majd kacagva átlép.

2020. november 28., szombat

Édes hazám

  

                                               

Édes hazám, drága hazám,
földönfutó lett a nép,
nincs ruhája, nincs kenyere,
feje felett nincs fedél.
Szétszóródunk mint a pelyva,
vén Európa halld jajunk,
idegenek jönnek, mennek,
átjáró ház otthonunk.
Pénz lett az úr a szívekben,
kifosztották a hazát,
és azok kik ebből élnek,
nem hallják a panaszát.
Vagy tán' hallják, de nem értik,
mért zúg megint a magyar,
szabadságot kaptak tőlünk,
ennél többet mért akar?
Szenvedések árán szerzett,
szabadságunk nem adjuk,
megőrizzük, és majd egyszer
fiainknak átadjuk.





2020. november 27., péntek

Cecei dédapám emlékére

 

                                     Kovácsmester volt a dédapám,

                        s míg ritmusra verte a vasat,

                        színes szikrák versenyre keltek,

                        a cecei csillagok alatt.

 

                   Fekete lepkék, pernyék szálltak,

                   fekete lett tőlük dédapám,

                   de kinyílt egy rózsa mellette,

                   kis unokája, az én anyám.

 

                   Kovácsmester volt a dédapám,

                   a múltból emléke feldereng,

                   a ritmusokat most dédapám,

                   betűkkel, helyetted én verem.

                       

                 
                                                  
                        
                                  



                                    


                         

Állok a parton

    


Állok a parton és nézem a kéklő vizet,

ahogy szelíden nyújtózva ölelni akar,

talán szólni is szeretne és elmondaná,

hogy sötét mélysége szennyt, és fájdalmat takar.

 

          Elmondaná, hogy a csacsogó felszín alatt

mennyi mocsok, bűn, elpusztult élet megrekedt,

hogy csillámló habja között álmokat őriz,

és túlvilági fényben öltözött lelkeket.

 

Elmondaná, hogy temetővé tették medrét,

meggyalázták az életet adó vizeket,

roncsok, bombák, halottak nyugszanak a mélyben,

és zokognak a vizek a szennyes mély felett.



 

 

2020. október 29., csütörtök

Zúg a folyó

     

                                                 

Kórók, nádak összetörve,
sodrásában a folyónak,
szelíd füzek, bús magányban
hajbókolva, ráhajolnak.
Zúg a folyó, árad zengve,
söpredékkel száguld tova,
felette a fekete ég,
istentelen sötét lova.
Bűnöket visz, bús holtakat,
elönt falut, házat gyárat,
ordít, tombol: - Gyilkos ember,
bárhová bújsz, megtalállak!



2020. szeptember 6., vasárnap

Őszi szerenád

 


                                        

Árad a szélben a bánat,
alszik a fán a dió,
koppan a zápor a sárban,
hallgat a mennyei szó.

Sárgul a fáknak a lombja,
készül az őszi uszály,
hajnali szél szerenádja
zúgja, hogy halni muszáj.

Budapest, 2019





Őszi elmúlás

                             

                                


Őszi levelekből
őszi levéltenger,
sodorja a szél,
ujjongó örömmel.
Végre szüretelhet,
kopasztja a fákat
tépő kezei közt
csontkarokkal állnak.
Szállnak a levelek,
végső táncot járnak,
tudják, hogy tavaszra,
már hiába várnak.
Hiába virul ki
tavasszal a föld,
őszi levelekből
soha nem lesz zöld.

Ősz, Közeli Kép, Fall, Levelek, Makró

2020. május 19., kedd

A világlátó csiga


Csigabiga néne
felkúszott egy ágra,
onnan akart széjjel nézni,
az egész világra.
Tekeredett egyre,
mindig magasabbra,
de egy rigó észrevette
és derékon kapta.
Sírt a rokonsága,
de jó volt a lecke,
azóta sincs a csigáknak,
világlátó kedve.
Ember tanulj tőle,
ne akarj fent lenni,
jobban jársz ha nem vesz észre
téged soha senki!


Csiga, Éticsiga, Lassú, Puhatestű