Mentsétek meg fiaim a hazátokat

Halljátok? A madarak sírnak,
és nyüszítenek, bőgnek a vadak,
sirat minket erdő és mező.
Az ég is vörösbe fordult,
s felmorajlott a föld is alattunk.
Átkarolnak imbolygó árnyak
a fák is kővé válnak
és az ősi dobok egyre szólnak,
nincs már hitele se tettnek, se szónak.
Fiatalok, ugye ti is halljátok,
kik a Napot az ország felett tartjátok?
De nincs kenyér és éhes a száj.
Nyitva van már az országhatár,
szétszóródtok a nagyvilágban,
és marad a haza nélkületek árva.
Ne menjetek el! A hazát veszni hagynátok?
Hisz fosztogatják már idegen kufárok.
Bennetek még nagy az akarat,
mentsétek meg fiaim a hazátokat!

Romlás

Arcom vonása széthullt,
minden szépségem itt hagyott,
lehunyt szemhéjam alatt,
táncot járnak a csillagok.
Emlékek közt kutatva,
jöttöm értelmét keresem:
- Marad –e utánam annyi,
mint termő rügy egy ághegyen?