Hogyha
lennék fűzfa lombja,
fűzfa karom elringatna,
és
ha lennék kis madárka,
minden dalom hozzád szállna.
És
ha lennék búvó patak,
eloltanám
a szomjadat.
Vagy ha kósza szellő lennék,
arcod körül lengedeznék.
Lennék lábnyom, út porában,
csillagfény az éjszakában,
rosszkedvednek múló perce,
napsugár, mely melengetne,
lennék kéz, mely megkeresne,
téged hozzám, elvezetne.
Hogyha lennék…de nem lehet,
ember vagyok, aki szeret:
2 megjegyzés:
Egyszerűségében a nagyszerűsége, mert a dolgok nem mindig bonyolultak. Könnyű szeretni ezt a kis verset, talán azért is mert ennyire őszinte.
Drága Sándor köszönöm szépen hogy szereted.
Megjegyzés küldése