Égi földeken

Grigó Zoltán Égi földeken Én még láttam a nagyszüleimet görnyedni a megkopott földeken, a kiszikkadt rögöket ölelve, láttam a néma titkolt könnyeket, az arcuk ráncaira térdeplő emésztő gondokat, a bánatot, hallottam az áhítatos imát ahogy hívtak ők egy szebb holnapot, láttam a fáradt, megtört szemüket, az imádságra kulcsolt kezeket, ahogy a gyógyító éji csendben a lelkük isten elé térdepelt, hallottam éjszaka lánccsörgető rögöket kacagni a földeken, a néma sötét fájó sóhaját, a barázdákban síró életet, láttam, ahogy egymást támogatva mentek hajnalban a földek felé örök reménnyel a szívükben, amíg felitta őket a messzeség, és még láttam a nyitott ablakban álló fekete kabátos halált, egy szomorú megváltó hajnalon, ahogy feléjük nyújtott kézzel állt. Ha szemem behunyom, most is látom ahogy jönnek az égi földeken, fehér hajukat lengeti a szél, lelküket öleli a végtelen.